Vizsolyi Biblia Emlékhely
Egyházközségünk temploma és templomkerti kiállítóterei, mint történelmi emlékhely és bibliai látogatóközpont kínál interaktív muzeális élményeket látogatóinknak. 2017-ben a reformáció 500.évfordulójának tiszteletére a Magyar Országgyűlés történelmi emlékhellyé minősítette helyszínünket, megemlékezve egykori reformátoraink, és különösen Károlyi (Radics) Gáspár bibliafordító munkásságáról, melynek hatása egész nemzetünkre, illetve a későbbi magyar nyelvű bibliafordításokra is rendkívül nagy hatással volt. Csoda szép templomunkban egy eredeti Vizsolyi Bibliát őrzünk, valamint templomkerti Bibliás Könyvesházunk és Nyomdatörténeti Múzeumunk szintén izgalmas kiállításokkal, interaktív élményekkel várja zarándokainkat.
Az a nép, amely anyanyelvén kapja meg a Bibliát, soha többé nem lesz ugyanaz. - Martin Buber filozófus, bibliatudós
Látogathatóság- Nyitvatartásunk:
Minden év Március 1-től december 31- ig vagyunk nyitva. Január -február hónapokban kizárólag előzetes időpont egyeztetés szerint fogadunk látogatókat. Tisztelettel kérjük, hogy az időpont egyeztetés céljából legalább 24 órával érkezésük előtt keressenek minket telefonon vagy e-mailben
Március 1-től október 31-ig 9:00-18:00 óráig vagyunk nyitva. November 1-jén kegyeleti okokból zárva tartunk. November 2-től-december 31-ig 10:00-16:00 óráig tartunk nyitva. Tárlatvezetések félóránként indulnak, minden óra egészkor és félkor. Fogadóépületünk a főbejáratnál található Bibliás Könyvesház, a történelmi emlékhelyi túrák és tárlatvezetések innen indulnak, és ide érkeznek vissza.
Emlékhelyünk látogathatósága belépőjegyhez kötött. A belépőjegyek díja magában foglalja a tárlatvezetést, minden egyes kiállításunk megtekintését, valamint az interaktív biblianyomdászat kipróbálását is. Minden vasárnap 11:00 órakor istentiszteletre várjuk a kedves érdeklődőket, ekkor mindennemű vendéglátás és szolgáltatás szünetel, látogatni csak előtte, illetve utána lehetséges. Lehetőség van templomunkban egyéb lelki alkalmakra is: áhítatokra, imaalkalomra, kauzális igei alkalmakra, lelkigondozói/pásztori beszélgetésre és dicsőítő alkalmakra is, ezek azonban előzetes időponti és tartalmi egyeztetést igényelnek (legalább 24 órával), ezért kérjük, hogy az ilyen kérések és egyeztetések terén kizárólag a lelkipásztorhoz forduljanak. További információ: www.vizsolyibiblia.hu